dolgoSKezek

szdrhd@gmail.com - Szalainé dr. Haraszti Dóra

Facebook

Friss topikok

Hétvégi varrogató: baglyos párna Pettikének

2013.01.30. 10:29 | dolgoSKezek | Szólj hozzá!

A képeken nem egy roppanósra vasalt, eladásra szánt mű látható, hanem egy párna, amiben már 3x aludt egy ötéves (mindjárt hat) kislány, és ami már volt a városhatáron túl is, mert megjárta az ovit. :)

Amikor Kristóf megkapta a rókapárnát, azonnal kitört a forradalom, jött a petíció rajzos tervekkel!!!, hogy három-baglyos párna kell. Egy nagy, két kisebb, nagy középre, stb, és ez a szalag kell rá punktum.

Mivel - bár Pettike miatt már egyre kevésbé igaz ez az állítás - nem vagyok egy nagy bagolyvarró, kerestem a varrós mappámban olyan mintát, ami applikálva mutatós lehet. Innen már korábban leszedtem ezeket a sablonokat, most valahogy nem tudtam rákeresni.

Mi IKEA ágyneműket használunk, de Petrának eddig valahogy túl nagynak tűnt egy felnőtt párna, hát most azért lett neki egy. Ahogy az egyik fotó sarkába rendkívül ügyesen befényképeztem a függöny egy darabkáját - látszik, hogy miért ezt az anyagot választottam alapnak - mert persze a függönymaradékot eltettem, és még további terveim is vannak vele. A színvilág is adott volt, igen, Pettike szobájában a felfelület egy része ilyen málnafagyis. :) A festőket se szidhatom, én kevertettem ki, és magam is festettem, szóval ezt tényleg mi akartuk így! :D

Nem vagyok ebben bajnok, vannak technikai problémáim a rátétekkel, de az anyagválasztás, az elhelyezés miatt szerencsére ezek nem szúrnak ki minden szemet. Talán... ;)

IMG_4567.jpgIMG_4588.jpgIMG_4623.JPGIMG_4624.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://dolgoskezek.blog.hu/api/trackback/id/tr955052629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: párna hétvégi varrogató
süti beállítások módosítása