No de ne szaladjunk annyira előre!

A Millenárison a négy hétvégés termelői piac véget ért. Próbáltam pénteket, szombatot, vasárnapot, hőséget, nem hőséget, béna műsort, Kolompos koncertet, és csak arra jöttem rá, nem lehet semmit előre jósolni, következtetni, megálmodni a körülményekből. Számít az időjárás, persze! Meg hogy hó vége van, vagy nem, van-e más, izgalmasabb rendezvény. Hogy mennyire van promótálva, csak helyiek jönnek, vagy másokat is megmozgat a dolog.

A hat augusztusi megjelenés alatt nem kerestem sokat. Ezen a hétvégén egy darab lovat és egy darab hajcsat-tartót adtam el. De! Úgy érzem, mintha évek óta vásároznék. Látom, ki nézelődik, ki gondolja komolyan, mikor névjegyet kér, melyik gyerek esik szerelembe a lovakkal, és hol van az, amikor a szülők szerint jópofa, de a gyerek nincs oda tőlük - ilyenkor nem is beszélem rá őket. Látom, hogy lovat kell varrnom, a többi mellékes. Látom, hogy a kézműves, vásározós ember alapvetően rendes, támogatja a másikat. Szereztem kapcsolatokat, ötleteket, szervező ismerősöket, és megtaláltam a legkedvencebb boromat :).

És akkor a nemrég érkezett hír, a termékfotós pályázatomat a Gouba elfogadta, így részt vehetek Budapest egyik legnívósabb kézműves vásárán, ami egyben turisztikai célpont is, úgyhogy lóvarrás közben angol mantrákat mormolok majd és euróban is felírom a címkékre az árakat. Istenem, ezen egy éve még biztos halálra röhögtem volna magam! Most csak csendben vigyorgok... :D