dolgoSKezek

szdrhd@gmail.com - Szalainé dr. Haraszti Dóra

Facebook

Friss topikok

Az első memóriajáték

2016.01.18. 20:33 | dolgoSKezek | Szólj hozzá!

Az első memóriajáték lehet kupakokra, kartonlapokra ragasztott képekből, és persze lehet bolti is. Hah, kihagytam a textilt! :D :D :D

A lényeg, hogy kb. öt pár bőven elegendő. Nem kell rögtön lesokkolni a gyerekeket a sok-sok lapocskával (ahogy én csináltam anno), teljesen ésszerű fokozatosan eljutni egy teljes értékű játékig.

Az első néhány alkalommal ráadásul képekkel felfelé párkereső játékként érdemes játszani vele, miközben meg lehet nevezteti a babóval, hogy micsoda, és/vagy milyen színű dolog van a képen. Nem csupán olvastam, tapasztaltam is, hogy az egyszerre több részképességet fejlesztő felhasználás mennyivel eredményesebb játszani tudást terem, ami azt gondolom minden szülő célja lehet.

Ha ezen túl vagytok, lehet élesben játszani, és látni fogod, milyen jó, hogy nem egy tízpáras szettel próbálkozol, megkockáztatom az öt is sok lehet kezdésnek, kettő-három pár bőven elég. Egy ilyen egyszerű játékkal, mint a memória abszolút megalapozható a későbbi társasjátékokban a szabálykövető magatartás, hiszen várnom kell, hogy én következzem, el kell fogadnom ha nem találtam párt, azt is ha a másik talált, de kezdetben örüljünk annak, hogy együtt megtaláltuk az összeset.

Ha tetszik a minimál gombos verzió, meg tudod vásárolni személyesen a tavaszi Pici Piacon, vagy online a facebook-oldalon keresztül, illetve hamarosan a MESKA-boltomban.

dsc_0996.JPG

dsc_0998.JPG

dsc_0999.JPG

dsc_0994.JPG

dsc_0997.JPG

Ha te szeretnéd elkészíteni, akkor hajrá, varrásra fel!

Címkék: játék

2016 első fecskéi - színes babakönyvek a legkisebbeknek

2016.01.15. 22:33 | dolgoSKezek | Szólj hozzá!

Színesnek az eddigiek is színesek voltak, de a decemberi nyereményjátékban bemutatott könyv apropóján én már tudtam, hogy lesz folytatás. Tematikus, színeket "tanulós" könyvek készültek, és bár a minibabákat pont nem érdekli, milyen a piros ha finom, mégis egy utóélete lehet a könyvecskének, amikor már nem poén a sarkainak rágicsálása. Hiszen ölbevenni a Kicsit, együtt átlapozni, összebújni a zöldnél, hogy elbújjunk a béka elől - az egyik legjobb dolog a világon. 

Nincs új a nap alatt, hagyományos, könyvillatú könyv is van ilyen, mi is lapozgatjuk bőszen Leóval, pont ezért rámentem a tapintás mint érzékelés fokozott izgatására és a hagyományos címkék mellett érdekes domborulatok vannak minden könyvben.

Nyilván mind az öt, ami első körben készült más és más, időnként azonos oldalakkal. Ízelítőül az egyik...

12507497_970110456414596_8887002271102507076_n.jpg

12548957_970110469747928_1483709589314575132_n.jpg

934116_970110476414594_2119703722216725901_n.jpg

12509684_970110466414595_7208003281196196773_n.jpg

10583917_970110459747929_6116556028985967983_n.jpg

Ez tehát a Színek Babáknak sorozat, természetesen folytatása következik. A könyvek pedig jönnek a tavaszi Pici Piacra, amit személy szerint már nagyon várok!

Szép, békés évkezdést mindenkinek!

 

2015 pipa

2016.01.04. 13:09 | dolgoSKezek | Szólj hozzá!

10264722_964049817020660_605966850486082363_n.jpgIgen, a képen egy gipsz van, olyan modernke.

Igen, az enyém volt, nem is olyan régen. Pár nappal a legutóbbi Pici Piac előtt vették le. Ez konkrétan négy hétig volt rajtam, előtte két hetet fekvőgipszben kellett eltöltenem. Igeeeen, ez a nagy hajtások ideje volt, és ekkoriban varrtunk közösen is, sok volt a feladat. De ugye az embernek nem véletlenül van két lába, ha jobbal nem tud pedálozni, ott a bal! :)

Nehéz volt ez az év, nem bántam hogy vége lett. Régen nem, vagy talán még sosem álltam így pezsgőspohárral a kezemben a Himnusz alatt, mint most, régen, vagy talán még sosem vártam még egyetlen másodperc ilyen felszabadító hatását. És megtörtént, átjárta minden porcikámat 2016 valamikor 0 óra 1 és 2 perc között.

2015 rosszul indult a családomnak. Januárban egy ijesztő orvosi diagnózist kaptunk, ami miatt kontrollok jöttek-mentek, végül most nyugvópontra jutottunk. Voltak nagy lejtők, és hatalmas energiájú felemelkedések az élet egyéb területein. Általában uraltam a körülöttem zajló dolgokat, de volt hogy csak tétlenül néztem ahogy a sok carság a nyakunkba ömlik, mert elfogyott az erőm. Csupa jó vesz körül, de sűrű az életünk. És még 41 évesen is ostoba vagyok több segítséget kérni, inkább magányos hősként kinyúlok a feladatok súlya alatt. És ha én erős vagyok, akkor nem állít meg semmi, de ha kinyúlok, akkor kinyúltam. Furamód az adott lendületet, amikor úgy istenigazából dolgoztam. Az éjszaka szabadsága, végtelensége számomra maga az aksitöltő. Ez nem jelenti azt, hogy idővel nem kér ez az életforma. Kért, nem kapott, kért, nem kapott, kért és megint nem kapott - ekkor törtem el a lábam.

Bagatell kis törés volt, de protokoll 6 hét gipsz, az első két hét fekvő. Mindenki mondta, na látod, nem kell ennyit dolgozni! Egy egész napig bírtam a kapanén ücsörögni (ó Istenem, hányszor mondtam magamnak, bakker én most megint főzök/vásárolok/takarítok/stb., pedig egy ilyen vásár/munka/időszak után feltett lábbal kellene ülnöm a kanapén...), aztán Kristóf görgős székén kigurultam a dolgozóba, feltettem a jobb lábam egy székre, és szabni kezdtem. Másnap leengedtem a vasalódeszkát és felvasaltam a közbéléseket, harmadnap kipróbáltam a bal lábbal pedálozást, stb-stb.

Mert nem a kezem sérült meg, a szemem, vagy bármi más, ami a munkából vett volna ki, hanem a lábam. Nem az a feladat, hogy kevesebbet dolgozzak (és amíg Leó nem lesz ovis, nem tudok máskor, csak éjszaka), hanem hogy időnként ücsörögjek csak úgy gipsz nélkül is, hogy ne szégyeljek olvasgatni a kupi közepén, és ha le akar csukódni a szemem, néha esetleg választhatnám az alvást is a koffein-koktélok helyett. Persze a ház nem takarítja ki magát, de háztartásvezetésből is meg fogok bukni, ha nem adok magamnak néha egy-egy szabadnapot. És a gyerekekkel is foglalkozni kell, és nekem, mert én szeretnék, de november óta bátrabban építek a család többi tagjára is, azt gondolom, ez mindenkinek a javára válik.

Mondhatni tehát, hogy a betegségek éve volt - nekem, aki szinte sose beteg. Így is indult, már a Szilveszter szörnyű volt. 2014 december 31-e este 9 körül lefeküdtem aludni, és beállítottam ébresztőt éjfél előttre, hogy felhívjam a gyerekeket boldog új évet kívánni - a barátaink elvitték őket bulizni. Aztán aludtam lázasan megint, majd fél háromkor a férjem indult el az ügyeletre, de nem is ragoznám. Így indult, ilyen lett a vége is.

Kicsit aggódom. A nagy átbillenés-okozta áhítatban 0 óra 3 perckor már kiömlött pezsgőt mostam fel, aztán január elsején még kb. tizenötször mostam/töröltem fel valamit. Akkor ezek szerint a ház rendben lesz 2016-ban... :D

Mindenkinek boldog 2016-ot, csak vigyázzatok mit kívántok, mert még a végén valóra válik! ;)

Címkék: aktuális

Varrjunk együtt foglalkoztatókönyvet! - 7. befejező rész

2015.12.19. 15:38 | dolgoSKezek | 2 komment

12369160_954865524605756_4163919141791443719_n.jpgHuh, hát ez is eljött. Rohan az idő... és mivel rohan, csapjunk is bele!

Kell:

A hátoldalra igény szerint borító, tetszés szerinti motívum
Az összevarráshoz 2 db a4-es vékony filclap (valójában nagyobb picit mint egy papír a4-es), vagy 2 db 32x15 cm-es filcdarab és fél méter szalag

A hátoldalt a korábbiakban ismertetett módon textilbe öltöztethetjük, és ha akarunk varrhatunk rá valamit hogy ne legyen üres. Formától függetlenül lehet gombokból számsorokat készíteni, és akkor ez az oldal is kicsit tanulós lesz, lehet gyakorolgatni a számolást. Más, aprórészes foglalkoztató oldal nem szerencsés itt hátul, lepotyog, elvész valami fontos, és a könyv tartása sem lehet úgy tökéletes.

Az enyém macis lett, erre jött egy szavazat a face-en. :) 

12359959_954865567939085_5103910786706726974_n.jpg

Elvileg van nyolc szuper oldalunk, rendezzük őket könyvvé. Vagyis kettesével fordítsuk háttal őket egymásnak és csináljunk egy kupacot. Felül a borítós, alul a hátoldal legyen. Arra érdemes figyelni, hogy borítós oldallal ne másik borítósat, hanem sima filceset párosítsunk. De a legfontosabb mégis, hogy az öltöztetős oldalak biztosan egymás mellé kerüljenek majd, így ajánlom a következő sorrendet felülről lefelé.

Címoldal + robi egymásnak háttal
Gombolható virágok + Pisti egymásnak háttal
Szekrény + fonós oldal egymásnak háttal
Tornacipő + hátoldal egymásnak háttal

Na innentől csak módjával pakolásszuk a tornyot, könnyű elkavarodni! :)

12360232_954866184605690_2171866722836309248_n.jpg

Aztán vegyük ki a középső négy oldalt és tegyük félre.

10400590_954866144605694_2985044777079872120_n.jpg

Elő a vékony filccel. Két 32x15 cm-es darabra van szükség.

12347717_954866024605706_5535283685352806601_n.jpg

Ezt be kell igazítani az egyik oldalpár közé.

12376589_954866044605704_648493351719197256_n.jpg

Majd elfelejtettem, le kell szedni mindent az oldalakról ami leszedhető, nagyon vaskos kis lexikonunk lesz, könnyebb dolgozni egy kibelezett példánnyal.

10366116_954866117939030_5311640683521106130_n.jpg

12373302_954865981272377_2266915821761991739_n.jpg

És összevarjuk a két oldalt a lappal.

X (később értehtő lesz) !!!

Az oldal külső élének közepénél (nálam a robi fejének alsó csücske) helyezzük be egy 25 cm-es szalag végét a lapok közé úgy, mintha nálam a vágólapra simulva menne a bal irányba. A másik oldalon (nálam a tornacipő), ugyancsak, akkor jobb irányba menjen a szalag.

12376126_954865947939047_3734036540745342921_n.jpg

Majd a lap túloldalához igazítjuk a másik párunkat, és azt is összevarrjuk.

10177891_954865924605716_2183932660100309068_n.jpg

Tehát nálam felül robi és tornacipő, alul a robi alatt arccal a föld felé a címoldal, a tornacipő alatt arccal a föld felé a hátoldal.

Ha ezt a műveletsort végrehajtjuk a könyv közepének oldalaival is, lesz két ilyenünk.

10409117_954865877939054_8847981121577962065_n.jpg

Fontos tehát ellenőrizni, hogy az öltöztetős oldalak az összevarrás után is egymás mellett lesznek-e.

Egymásra tesszük a két részt és a vékony csíkokat egymáshoz varrjuk. 

12359904_954865827939059_6116756211224089197_n.jpg

És születik egy ilyen vaskos valami...

Ekkor eldöntöttem, hogy bezárjuk a könyvet. Kibontottam picit a varrást egy-egy cm-en a címoldalon és a hátoldalon is, az oldalpárok közé csúsztattam a szalagot, és újravarrtam. Ha nem akartok ilyen mutatványt, lapozzatok vissza az X-jelzéshez! ;)

12359846_954865787939063_6270655041810762933_n.jpg

Mindjárt jobb... :)

Innen ered a mondás, aki nem tudja, tanítja...

Az én könyvem így néz ki.

12400938_954865741272401_65745146247288729_n.jpg

12369156_954865651272410_2290128783988944780_n.jpg

825_954865601272415_2949227089471875496_n.jpg

11215891_954865627939079_1814146195992809785_n.jpg

Kész vagyunk. Pezsgő pukkanjon, anyuka büszkálkedjen, babácska örüljön!

Egy kis személyes...

Olyan voltam az elmúlt pár hétben mint a régi orosztanárok, kb. egy leckével jártam az osztály előtt. :) De remélem meggyőztelek már benneteket arról, hogy így is érdemes rám hallgatni. Persze nem minden úgy működött, mint ahogy eredetileg gondoltam, erre ma is láttatok példát.

Szerettem itt lenni. Végig azon voltam, hogy higgyetek magatokban, hogy akarjatok valami nagyon jót készíteni a számotokra (talán) legfontosabbaknak. A munkáitok láttán - hiszen sok-sok fotót kaptam tőletek - bizony elállt néha a szavam, igazi tehetségek bújnak meg az olvasók között. Fontos lenne, hogy ezt az élményt, ennek a folyamatnak a tanulságait vigyétek tovább magatokkal, és álljatok pozitívan, kreatívan az élethez!

Külön nektek szuperboldog Karácsonyt kívánok, áhítatot, örömöt a kis megajándékozott arcán! Jövőre találkozunk! Találkozzunk??? :D

Címkék: Varrjunk együtt babakönyvet!

Varrjunk együtt foglalkoztatókönyvet! - 6. rész

2015.12.09. 21:32 | dolgoSKezek | Szólj hozzá!

12369262_950394678386174_3078980918906137822_n.jpg

Ami kell:

15x15 cm-es vastag ficlap
tetszés szerint 17x17 cm-es vászondarab
pici darab fehér filc/műbőr/felvasalt vászon
egy az alaptól eltérő színű kb.10x5 cm-es filcdarab
egy darab/pár 60 cm-es cipőfűző
lyukasztó
tőke
szegecsbeütő
kalapács

Nos, a hosszú szünet után itt vagyok egy a vilááááágon egyedülállllllóó, óóóóóóriááááási szenzációval, egy haránt-, boka- és mindenféle süllyedéses, lúdtalpas, orthopéd sebészeti műtétre váró ember cipőjével. Pedig jól indult!!! :D

A talp kb.10xkb.5 cm-es téglalapból formálódott, szintén felhasználhatók a leeső csíkok még az a4-es lapokból.

12341418_950260911732884_3898386561989946982_n.jpg

Az orr-rész lehet ugyancsak filcből, akár közbéléssel felvasalt fehér vászonból, nekem volt itthon fehér műbőröm. Ugyanazzal a technikával vágtam ki az orrot, mint annak idején Pisti haját.

12308815_950260555066253_8390734236975465853_n.jpg

12342759_950260855066223_46819590108197594_n.jpg

Utána ki kell vágni két - nem félkört, pedig azt hittem, hanem - az egyik hosszanti oldalán lekerekített sarkú téglalapot. Ezen a lekerekített oldalon kell kialakítani három lukat. Erre a legmegfelelőbb eszköz egy szegecselő-szett (ez az??? :) )

Először is, a lyukasztóval ki kell alakítani a lyukakat.

12316397_950260748399567_1439925621702155227_n.jpg

Aztán fejére állított szegecs, ráhúzva a luk, rá az alátét, és lehet kalapálni. Úgy készül egy ilyen profi lyuk, hogy szétverünk egy ilyen kis összeállítást. :)

Ha egyáltalán nem így kell, csak nekem véletlenül sikerült, és tudjátok, mi a helyes eljárás, ne fogjátok vissza magatokat! :D

12311262_950260601732915_4276711862375347994_n.jpg

12360098_950260671732908_2587927550456522525_n.jpg

Jaaaaa, kipróbáltam, az irodai lyukasztó sajnos nem eszi a vastag filcet :). De! Kisollóval egész jó kis köröcskék vághatók...

12360175_950260635066245_8991741786325146586_n.jpg

Amikor már itt tartunk (de mondjuk normális cipőfelsőrésszel), akkor már csak körbe kell varrni az alapra.

12341306_950260798399562_2284517229610092574_n.jpg

Elő egy 60 cm-es cipőfűzőt, és nincs akadálya annak, hogy anyu jól eljátszon ezzel az oldallal :), mert az sem ritka sajnos a tépőzárak korában, hogy nagycsoportosok sem tudnak cipőt kötni. Na de rajtunk már nem múlik! ;)

12346591_950260691732906_1627776142262786784_n.jpg

A következő részben befejezzük a könyvet, és könnyes szemmel nyugtázzuk, hogy véget ér a közös kis kalandunk...

Címkék: Varrjunk együtt babakönyvet!

Varrjunk együtt foglalkoztatókönyvet! - 5. rész

2015.11.16. 21:25 | dolgoSKezek | Szólj hozzá!

Most egyszerre két oldalt töltünk meg. Az egyiken lesz az öltöztető baba, a másikon a szekrény.

yylgebmldem_a1uebde3lyvtg46egwqkhiwts58bgli.jpeg

Ennél a feladatnál sajnos nem tudunk spórolni, pedig eddig is látható módon célom volt minél több feladatot besúvasztani a könyvünkbe, de a miszlikbabákra rendkívül nehéz ruhákat passzintani, a felhelyezés pedig csak patenttel működne, ami még talán a három éveseknek is nehéz - és a mi könyvünk zömmel ezt a korosztályt célozza majd. (Ezt a Leóval való tesztelések alátámasztják! :) ).

A mai poszt a létező legegyszerűbb verziót mutatja meg az öltöztető oldal elkészítési lehetőségei közül, és csak részben azért, hogy a kezdőknek is könnyű verziót kínáljak, inkább mert sűrű most az élet a munka frontján.

Én kisfiút készítek, mert Leónak adom majd, de lehet kislány, sőt macika is az, akit öltöztetni fogunk - természetesen. Gondolkodtam marslakón is :), de már a robot is megosztó volt, hát még egy űrlény! Lányoknál nem csak felső és alsó ruházatban lehet gondolkodni, hanem csinos ruhácskákban is. Amit még megfirkáltam volna, ha van rá időm, hogy a ruhákat lehet díszíteni. Egy kis hímzés, egy szalag felvarrása nem nagy ördöngősség, de nagyon feldobja a látványt. És ez a fiús rucikra is igaz. Gombot nemigen ajánlok, falat kis ruhák ezek, épp elég felvarrni rá a tépőzárat csak úgy simán is.

Amit még lehet: nem csupán filcben lehet gondolkozni, alaposan felvasalt színes vásznakat is bátran hsználhattok, nagyon-nagyon hatásos trükk. (Az alapos felvasalás megvédi a kis ruháinkat attól, hogy foszlani kezdjenek, és tartást adnak a tépőzár felvarrásához. Normál bolti közbélésből két réteget javaslok, persze szabályosan felvasalva, a másodikat csak a már kihűlt és pihentetett első rétegre kell rávasalni. Kezdőknek: hogy mi a közbélés, és hogy ezt hogyan is kell: kérdezzetek rá a boltban ahol veszitek!)

Nos akkor megmutatom az én hullaegyszerű oldalaimat, bemutatom Pistit, aki szerencsétlen télen-nyáron rövidnadrágban és pólóban fog flangálni, mert nem éltem a lehetőséggel, hogy hosszúujjú cuccokat is készítsek neki. Majd kell varrnom egy rendes anyukát is...

Vesszük a filc, vagy esetleg műbőr-darabunkat, amiből a babácskánkat fogjuk kivágni, és ráhelyezzük az oldalra, nyessük, nyessük, míg kb. ezt nem látjuk arányaiban.

giqy9elxb9syncswtuktpwjybshy8vulcnebarxoyze.jpeg

Egy papírlapot ugyancsak ekkorára vágunk, ezen a területen garázdálkodhatunk tervezéskor.

jpw7sa0vsrfva685iytrj72gcnqbbjjy2myskhdswro.jpg

Rajzoljunk lényt! Az ujjakkal ne foglalkozzatok, de tényleg, irtózatos macera lenne szépen kivágni, aztán pedig rávarrni az oldalra. Orra nyugodtan lehet a gyereketeknek, sőt ha akarjátok, esetleg térde is :), és nyomom a minimált, mint a gázpedált az autópályán.

Nem feltétlen az én kis bendzsókámat kellene másolni, de a képen lévő arányokat próbáljátok lekövetni. Egy vastag derekú maci ruhái pl. nem férnek el az általam készített szekrényben, készüljetek úgy, hogy ducimacik ruháinak más gardróbot kell szerkeszteni!

ucexroakdwfsmtx1ud9j9-kg6sl1danx5c5fwriofh4.jpeg

d0u2mizvanumqczieergrufo57hgcd2bi9dt-mnwgaa.jpeg

Ezt követően titkosszolgálatosat játszunk, és a kiscsávót áramra kötjük... :D

Neeeeeeeeeeeem, persze nem, csak csipesszel rögzítjük a kiálló részeket, hogy körbevágás közben ne csússzon el a papír az anyagtól. A műbőrön látszik a tűszúrás utána is, a filcbe, ha ilyen falatnyi, nehéz szépen tűzni. Én a fej körbevágásával kezdtem.

wvg2fwcqm1k5ocnlmuvllyb7htuuy_kakdbxh-s3vrs.jpg

Aztán szépen áthelyeztem a kis rögzítéseimet, ahogy haladtam előre.

zphrylmsj4i20supbfecbtlygqbpcbcljl978own7xs.jpg

Késssz!

npybqwpqvwdaqeo0fpwqh7evpumakdiqpzvvjwvcfcc.jpeg

Most arccal egy akármilyen kis filcdarab felé fordítjuk (neonzöld csak kifejezetten punkvarrás esetén ajánlott), és körbevágjuk a fejet. A kép még a before-állapot. Ez azért kell, hogy a haj pont a fej ívét kövesse, egy mm-rel legyen nagyobb!

iuclsqdda3zl8xxypf5ssnx7s91g-a3fbojudguv8cy.jpeg

Egy ilyen kis torzót kapunk, de látható, a fejtető OK. Jöhet a fodrászkodás.

sbodxqjej0pt6dru729pvg2ssha6bp1xcexqex8pusu.jpeg

brvpefhclnzhh71eg7a7xcmq6yomz1ib3jmyyhgufau.jpeg

Összepróbáltuk, varrjuk fel! Először a testet. Rá az alsónacit (nálam fehér műbőr), de ez opcionális. Jöhet a tépőzár (ez is világos cérna ugye), és utána a haj. A tépőzárnak a puha oldalát varrjuk a babára, a keményet fogjuk a ruhákra, a választ hogy miért, a szekrény rejti. ;)

s2ligkz4m6z5qy5jlnazzlysb1uf2mqzglf25byo_ni.jpeg

Utána hímezzünk szemet, szájat, esetleg szépségpöttyöt, ragozhatjuk még, de a pucérka elkészült! Jön a szekrény!

5mzpgefzntlwtplqzhenyhqzg0dpqphsyhrj4ddhvzc.jpg

Megintcsak kimérünk egy szekrénynek való méretet filcből (két leeső csík kiadja a lapok méretre szabásából maradók közül :) ). Félbevágjuk ha egyben van, átlapolva odapróbáljuk, fogantyút keresünk.

8m7rpmrra37tbeqdfrwp0q69buus-hbbdkl8jig7r5w.jpeg

6r6akcohfkkl0rvardt3xvzh2vwj7ewqpamoeu0r4mc.jpeg

iern0wbmfcd5nfur3s8oo7k05isaiwtlwn3qmbatmbo.jpeg

Felvarrjuk a gombot, és akkor szentségelünk a tépőzár felvarrásakor mint én, hogy ezt minek tettük (cipzártalppal megugorható :) ), vagy kiszabjuk a puha oldali tépőzár csíkokat, és felvarrjuk a szekrényajtókra, illetve a majdani szekrénybelső közepére. (Mindig próbálni, próbálni, próbálni - mi hova kerül majd.) Szóval a tépőzárak után, de még a szekrényajtó felvarrása előtt gomb! A hosszú csík jobb választásnak tűnik, mint a pici pöttyök, kicsit könnyebb sikerélményhez jutni.)

Azért a puha oldalt varrjuk fel az oldalakra és a ruhákra a keményet (pedig az nehezebb a miszlikekre sajnos), mert összeborulnak a szekrényben a ruhák, és az üres hely kemény tépőzárja szétszöszölné a "szemben" lévő ruhát. Tudomány van... :)

z9oo3s0k1g1txa9bth6vlq01iozeempfcmy46yb-rm4.jpeg

xuycjggcvtxgj5jzvxzbjeuyf3bwmvj6jrcsk5_mxqk.jpeg

Felvarrhatjuk az ajtókat. :)

g2xxo3jcckisiklnlfwu_bgrcvji70wieyrzf6itd8g.jpeg

Nem fog kinyílni. :)

2pjq0chwsxu4v4buls3cnvezpztq3yrh5b13u2tjcn4.jpeg

Jöhetnek a ruhák! Mint említettem, a mi ruhatárunk kicsit egyoldalú, de Leó még nem vész el a részletekben, jelenleg mindent rá akar adni Pistire egyszerre, szóval a Desigual télikabáttal még ráérek! :)

A technika:

5cihdkp_uixcrilzdtzqe0u8dgkq_nq0arkpceaeila.jpeg

bey2arngciwyzd_bvg9doticwexbb0dnlfbu06_impm.jpeg

x0_2sd1-dbogjoccyc2-rhncxxsjis0vdvrk4kfhqdo.jpg

2bto5oqekbliz9h7aowrz9sg1kdmkybfi4k_nj294iy.jpg

Kivágom, tépőzárazom, kész!

w4bpeng-b5nrus0hl_68xffysimbueaatclbygjs4z8.jpg

Mindenféle szekrényművelet elején természetesen a szekrényajtók is díszíthetők, én beértem a tépőzár adta "kazettákkal".

4fkr4llhzv677w2ud0ttciozheid0zym7llz7d9kcpy.jpg

Tádámmm!

4jfr53-xg1ftb9l7jcnc3or6zwx_6lcbrociyyusjpc.jpg

Elkészült tehát Pisti és az ő szekrénye.! :)

Hosszabb szünet következik, december 8-án találkozunk újra ebben a témában. Varrunk egy jó kis tornacipőt. A hozzávalókat majd időben idepótolom! Addig is varrásra fel! :)

oxq-gnj8oqlg2uesxjtavlina-erbcdhcw-mxfaavr4.jpeg

Címkék: Varrjunk együtt babakönyvet!

Varrjunk együtt foglalkoztatókönyvet! - 4. rész

2015.11.02. 20:54 | dolgoSKezek | 1 komment

o3sbp_7zt_s2yj_448jifegfl1lst4gwktyrdhmnuyg.jpg

0g8mfuirmye5tiswyecdxy69nxms7tzmb3rektfrkyw.jpg

A most következő a gombolós oldal. Az eredeti könyvben virágcsokor volt, ez sokatoknak nagyon tetszett, ezért ezt készítjük el, de már most tudom, hogy felmerül majd, fiúknak mit lehet ehelyett varrni. Szerintem egy fiú is gombolhat virágot, attól még fiú marad, de tudom, ez kiverhet egy-két biztosítékot, így javasolom, hogy varrjatok fel egy autót az oldalra, és a kereke legyen legombolható. Amúgy nagyon kreatív oldalak készültek eddig is, szóval nem féltem a kis mozgalmunk tagjait, bizonyára remek megoldások születnek majd.

Az alap ma is egy 15x15 cm-es vastag filclap, amit kedvetek szerint beboríthattok vékony textillel. Én ma sem tettem ezt meg, összesen négy beborított oldallal számoljatok, és praktikus a cím- és a hátoldalra tervezni egyet-egyet, nekem majd az öltöztetős baba oldalon lesz biztosan, legközelebb az következik. ;)

A cserép, vagy váza imitálására nagyon ajánlom a műbőrt, ha van egy kis leeső maradék valahonnan, de jó egy barna filc, vagy más anyagdarab is, csak a vásznakat pl. szegni kell, vagy erősen merevíteni felvasalható közbéléssel. Ha így nyírtok ki egy darabot az anyagból, nem fog foszlani - méteráruboltokban, azok netes elérhetőségein is találtok ilyesmit.

Nekem szerencsére van itthon műbőröm, így nem kellett szegnem, csak csinos kaspót formáltam, az alapjául szolgáló téglalap mérete: 5x9 cm.src2yxsbsaol62dt-nv2wvlo6c22pxfexqwe88lyxx0.jpg

Aztán elővettem a virág-applikációimat. Itt nem írok centiket, mindenki maga tudja, miképp tetszik neki az oldal, de a szabály az, hogy a gomlyuk biztonsággal kivágható legyen, maradjon még egy-két mm a forma széléig. A gomblyuk pedig legyen akkora, hogy a gomb KÖNNYEN átférjen rajta. Főleg applikációknál, ezek nyílását szegni fogod, és a szegés beszűkíti a lyukat. Ha pedig filcből dolgozol majd, abból vágsz virágot, a nyílás akkor is legyen akkora, hogy a gomb átférjen rajta.

pzoacpf1uglpna-v8dk2zuxt_cxa9wtyq_o2emlxhuu.jpg

2dsiusok5zmp_ce1ivekgcqtivig_crho-da78stoyg.jpg

Az applikációkkal az nehéz, hogy - bár rendkívül dekoratívak - a belsejük réteges, így a gomlyuk bemetszése után elég hányásul néz ki az egész. Így aztán körbe kell hímezni a lyukat, és nem, akkor sem lesz szép, de legalább nem egy többrétegű csúnya mélyedés látszik, hanem egy csúnya varrás. :) Igen, az enyém is az, mutatom. A szabály amúgy az, hogy apró és sűrű öltésekkel néz ki valahogy, az elnagyolt munka itt nem segít.

wm-7wnlfpx6d2tvsvrhc1wffedhk_kl0ne4pyh_zfxc.jpg

v09yfb5gfjqd6hmd1bco1krcn0xxrxgrkpzekurxxlm.jpg

Nem kell ugyanakkor applikáció, megteszi a filc maga is, abba kiválóan lehet rést vágni, és nem kell szegni, de már most szólok, ki fog tágulni a lyuk, és le fog potyogni a virág. Én tapasztalatból mondom ezt, Leó kiskönyvébe anno felgombolható feladatot tettem, és hamar jelentkezett ez a probléma.

Ez nem kell hogy a kedvedet szegje, csak készülj arra, hogy néhány hét/hónap múlva esetleg új virágokat kell vágnod, de lehet hogy ezt addigra már élvezni is fogod! :-Dtuvj-lf9drmtf9t5up5-ta_bvdp_r38r-o_tsjvty6e.jpeg

Próbáld össze amid van, tervezd meg az oldalt, és amikor ezzel kész vagy, elkezdődhet a felvarrás. Talán a szárak hímzése logikus először, nem ahogy én csináltam, ha így látod, kezd azzal.

Először felvarrtam a cserép alját. Csak azt. Arra gondoltam, ne csak egy sík cserepünk legyen, legyen az egy zseb, amibe leszedegethetjük a nem használt virágokat.oluiwcr9px2uhskigqtfymwfp6ljsb6_awm5axaisyg.jpeg

Utána, hogy ne síkba kerüljön, picit, nagyon picit feljebb toltam az egyik oldalt, és így kezdtem el varrni.

ib9nixqewplpcl3wt7_fvmf1o3xqbqsdvo3dw7q08kw.jpeg

pxyjvr_utxdsqlep5haxpbfmgjt2aytgyzfykpjbwny.jpeg

Utána ugyanezt tettem a másik oldalon, és lett egy kis 3D-s cserepem. Ekkor kezdtem aláhímezni a szárakat az előzetes terveknek megfelelően.

v4peuqv-k0lhgokwqs3skq6udou4wgx2tfnr245djoi.jpeg

g3qybnh_bqvz3iygl5jlthho2_crbv_kf43dodwm6sy.jpeg

Ellenőrzésképp jöhet egy próba, hogy rendben lesz-e így.

fqcmckwgaospcapvnvaa29rsgmtslkq77qgdfahsqc0.jpeg

A szárak végére felvarrtam a gombokat. LAZÁN! Én úgy csináltam, hogy háromszor fűztem át mindkét gomblyukon a cérnát, utána a kezemmel felhúztam kicsit a gombot a filcről, és tízszer körbetekertem a gomb körül a cérnát - ez is segít növelni a távolságot. A képen látszik, hogy a gombnak árnyéka van, ez jó, virágok nélkül kicsit lógniuk kell, különben piszok nehéz lesz felgombolni a díszeket.

vvtdz966yemlreopw33ts4ilbdhnj-1htx3x_19nh3a.jpeg

dcdbmsroyh7voritx-8rnlv2_qiskx5b0gemnaxsc7m.jpeg

Öööö tulajdonképpen el is készültünk! :) Csinálhatunk két garnitúrát, hogy a zseb is tele legyen és a csokor se legyen híjas, ráadásul így lehet könnyebb és nehezebb "feladatokat" is adni a gyereknek.

o3sbp_7zt_s2yj_448jifegfl1lst4gwktyrdhmnuyg.jpg

tdiqdovod-w4jrzaiogkalbb7ug5udfyuz_fug6dcuw.jpg

0g8mfuirmye5tiswyecdxy69nxms7tzmb3rektfrkyw.jpg

0lzt07gi1t81j0jh2rmbpijisx36elk3rnw-jjber8k.jpg

Jövő hétre szükség lesz:

- bőrszínű vagy fehér filcre
- kicsi hajnak való filcre/fonalra, ahogy tetszik
- hímzőcérnára (szem, száj, ruhadíszítés)
- színes filcdarabokra
- tépőzárra

VAGY

- színes vászondarabokra ÉS erre a speciális közbélésre, vagy felvasalható táskamerevítőre
https://fabtextil.hu/spd/S-320_90/Felvasalhato-merevito-kozbeles---Vilene-S320-90-cm

Továbra is várom a fotókat, varrásra fel!!! :)

 

Címkék: Varrjunk együtt babakönyvet!

Varrjunk együtt babakönyvet! - 3. rész

2015.10.27. 10:35 | dolgoSKezek | Szólj hozzá!

2015-10-27_10_24_03.jpg

Ezt a cuki hosszú hajú kislányt fogjuk megvarrni a hajfonás gyakorlása céljából

Vegyük elő az egyik leeső csíkot, és kb 10 cm-es hosszban szerkesszünk valami ilyesmi ábrát. Egy háttal álló kislány kell majd nekünk. Rajzolhattok két kinyújtott kart, a tiéteknek lehet két keze, vagy két behajtott karja, a varázspálca egyáltalán nem kötelező. Az egyém az egyik kezében varázspálcát tart, a másik karján "gumikötelet cipel". A filcen a kivágás után remélhetőleg nem látszik majd a rajz, ha mégis, a vastag filc felszínéről le lehet vágni a rajzot ollóval, vízszintesen óvatosan kell vágni.

2015-10-26_12_13_49.jpg

Ha kivágtátok, tegyétek alá a polár-darabot (8-10 cm x 20 cm), és a fej legszélesebb pontja alatt egy picivel csináljatok egy bevágást a fej körvonalától számított fél-egy cm-ig. Csináljatok ívet a másik oldalon lévő bevágásig a képen látható módon.

2015-10-26_12_28_50.jpg

Ezt követően a körívet vagdossátok be egy centiméterenként.

2015-10-26_12_30_29.jpg

A kis szeletkéket varrjátok fel a fejre, úgy, ahogy a következő képeken fotóztam. Körbe-körbe. Ezt könnyebb volt fotózni, mint leírni lenne. 

2015-10-26_12_31_26.jpg

2015-10-26_12_31_52.jpg

2015-10-26_12_32_11.jpg

2015-10-26_12_34_12.jpg

Ha eltisztázzátok, és megfordítjátok, ezt kell látnotok.

2015-10-26_12_34_47.jpg

Most szépen csináljatok hajzuhatag-ívet, de vigyázzatok, ha arcra fektetve szabjátok a hajat, alul nehogy belevágjatok a testbe!

2015-10-26_12_35_26.jpg

Ezt követően vágátok három egyforma csíkra a hajat!

2015-10-26_12_39_58.jpg

Össze is kellene fonni a további munkához.

2015-10-26_21_55_31.jpg

2015-10-26_21_56_22.jpg

2015-10-26_21_57_52.jpg

Próbáljuk össze! A lányka az oldal jobb felén helyezkedjen el, a másik oldalra fog felcsavarodni a copfja. Figyeljetek arra, hogy körben, tehát alul-felül és mindkét oldalon szabadon maradjon 1,5-2 cm a könnyebb összeillesztés érdekében. Hímzés, nagyon lapos díszítés mehet oda is.

2015-10-26_21_59_41.jpgLeszedegetünk mindent, fenthagyjuk a kezet.

2015-10-26_22_00_04.jpg

Odaszorítjuk, odaragsztjuk egy kis gyurmaragasztóval addig, amíg aláhímezzük a varázspálcát. A különböző varázspálcáknak csak a fantázia szab határt.

2015-10-26_22_16_39.jpg

2015-10-26_22_23_56.jpg

És felvarrjuk a kezet.

2015-10-26_22_27_36.jpg

Próbáljátok vissza a kis tündért, és ahogy a kezet, most úgy a lábakat varrjátok fel! 

2015-10-26_22_34_45.jpg

Lehet a ruhácska alját díszíteni kis szalaggal, hímzéssel, utána pedig összpróba.

2015-10-26_22_39_33.jpg

A pontos odaillesztést követően elkezdjük felvarrni a csajszit úgy, hogy amennyire csak lehet, felhajtjuk a haját.

2015-10-26_22_41_46.jpg

Amikor a hajguminkat tartó karhoz érünk, megállunk picit, és sziszifuszi munkával betömködjük a guminkat a kar alá, és átvarrjuk a gumit. Lehet oda-vissza öltéseket csinálni a varrógéppel, kézzel még könnyebb stabilizálni a kritikus öltéseket.

2015-10-26_22_44_54.jpg

Így néz ki a csajszi utána.

2015-10-26_22_50_31.jpg

Lesimítjuk a hajat, és szépen körbevarrjuk. Én itt színhelyes cérnával dolgoztam, de továbbra is jó választás lehet az egy, semleges színű. Így néz ki, amikor a gyermek meglátja a feladatot.

2015-10-26_22_50_25.jpg

És ugye ilyen, ha befonja :).2015-10-27_10_24_03.jpg

Jövő héten a gombolható virágokat fogjuk megvarrni.

Szükségünk lesz:

- 5 db 1 cm átmérőjű gombra
- virág formájú applikációra / maradék filcre / kisebb textildarabokra
- barna anyagdarabra, amiből majd cserepet formázunk kb. 20x20 cm-esre
- a kreativitásunkra :)

Akkor jövő héten is varrásra fel!

Jaaaaaaaa, és nagyon várom a robotkák és a tündérkék fotóit! ;)

Címkék: Varrjunk együtt babakönyvet!

Varrjunk együtt foglalkoztató könyvet! - 2.rész

2015.10.19. 17:55 | dolgoSKezek | Szólj hozzá!

dsc_0461.JPG

Miért érnénk be kevesebbel, ha ilyet is tudunk?! Mert tudunk, ez viszont nem kérdés.

Ha most úgy nézed ezt a képet, hogy "jajnekemteatyaúristen, hogy fogom én ezt megvarrni?", csak gondolj a vasárnapi ebéd után a konyhára. Elképzelhetetlennek tűnik, de rend lesz ugyanúgy, mint egy csütörtöki szendvicsvacsi után.

A titok, hogy részekre kell bontani a folyamatot, és lépésről lépésre haladni. A múltkor gyors sikerélményt ígértem, most megismerjük a gyors mint szó több jelentését :D. Szóval úgy kell ezt érteni, hogy bár ez az oldal aprólékos, szöszölős, a végeredmény annál hamarabb meggyőz téged majd arról, hogy rendkívül ügyes vagy!

Ha a múltkor felszabtad előre a filclapokat, ilyesmi részeket kellett kapnod (a különböző színek csak a jól láthatóság miatt vannak most a lapon):

dsc_0415.JPG

A robotunkat az egyik leeső csíkból rakjuk össze, nem baj, ha a tied nem szürke. Téglalapokat vágunk:

test: 5x7 cm
fej: 4x5 cm
kar: 2x5 cm

Egy másik színből:

nyak: 2x1 cm
váll 1x1 cm
csulkó 0,5 x1 cm
antennatartó: kb. 1 cm átmérőjű kör fele

Harmadik színből:

nap (fakultatív): 3x3 cm négyzetet kell negyedkörre levágni

Természetesen használhatsz más arányokat, én a még megvarrható, de jól elférő, és hároméves gyerek által megoldható feladat szempontjából esztétikusan elhelyezhető verziót képzeltem el.

Ha kivágtad a részeket, rögtön rendezd is el a lapon. Aztá jöhetnek a rátétek. Itt volt egy köztes fázisfotó, sajnos kitöröltem...

Tehát vágj szemet, egy kört, bele szemközepet (ezt a kettőt már össze is öltheted), egy kereszt, vagy x alakot, egy szivet, egy "kart", ami csavarkulcsra hasonlít. De itt is variálhatsz, csak vedd figyelembe, hogy 1-2 cm-es apróságokról van szó. 
dsc_0417.JPG

Türelemjáték...

dsc_0420.JPG

dsc_0426.JPG

Milyen jól látszik már a robi, ugye? Most azokból a részekből, amik a formapárosító játékot képezik, vágj ki még egyet. A kar azért vehet részt a buliban, mert így egy síkba kerülnek a főbb részek, ez jól fog jönni majd az összeállított könyvben.

dsc_0427.JPG

Jöjjenek a tépőzárak. Itt ha tudsz, menj el, ússz egy kb. 120 km-t, vagy legalább hasogass fel egy köbméter fát, és ha ez se jön össze, de csak akkor: igyál egy kávét! :)

Kivágjuk a miszlikeket, kivágjuk a párjukat, rápróbáljuk a rátéteinkre, igazgatjuk, alakítjuk a formákat, mindig párban. Megnézzük, maradt-e kávé, vagy előkerült-e egy kis fa. :)

dsc_0435.JPG

dsc_0436.JPG

dsc_0439.JPG

Nekem itt a hímzés jön, bár ezt lehet később is. Visszarendezzük az alapot, hogy lássuk, mi hova esik majd, aztán napocskának arc, robinak antenna, robinak száj (a legvégén tűnt fel, hogy kellene), robi mellkas. A gomb ne kívülre kerüljön mint nálam. Ha így díszíted, nehéz lesz az összeillsztés. Egy kis farkasfog, beljebb az egy db gomb és egy-két x-jel, és ennyi, kell helyet hagyni a szívnek.

Én picit a minták "alá" szoktam hímezni. Tehát rögzítem a napocskát, antennát (tűvel, én kézzel) és a rátét alá bökök, onnan húzom ki a kis egyenes vonalakat.

dsc_0430.JPG

Ezt csak mobillal tudtam fotózni. Tehát ujjammal leszorítom (itt épp az antennát), és picit a minta alá bökök, hogy ne legyen szünet a rátét és  hímzés között.

img_0431.JPG

Elvesszük a napocskát, és szép ívben ott virgonckodnak a sugaraink.

dsc_0431.JPG

Próbáljuk össze! Mindig próbáld össze! Olyan jó látni, ahogy alakul a molekula!

dsc_0434.JPG

Elkezdjük felvarrni a dolgokat még tépőzár nélkül, azt könnyebb úgy felvarrni, ha nagy stabil alapon dolgozunk. Elég lesz megküzdeni a rátétekkel. Én egy, semleges színű cérna használatát javaslom, de ha úgy tartja kedved, fűzz át színenként! A rátéteket a párjukkal vedd le e robiról. Ezek közül a kar és a kéz egyike most kell majd. Az alábbi sorrendet javaslom.

- test az alsó sarokból indulva
- nyak a test közepéhez igazítva
- fej a nyakhoz mérten középre
- kicsi antennatartó
- váll kb. ahol tetszik
- ehhez arányosítva a kar
- csulkó
- kéz
- napocska

dsc_0441.JPG

Itt hiányzik egy fotó, amikor minden fel van varrva, de a tépőzárak még nem. Kitöröltem... :(

Aztán felvarrjuk mindenhova a tépőzárak érdes részét, és megpihenünk.dsc_0452.JPG

Szóval eddig vidáman dolgoztunk egy cérnával, de most keresnünk kell olyanokat, mint a rátétek. Ezt ne spróroljuk el, sokkal, de sokkal szebb lesz az eredmény , mint elütő színnel lenne.dsc_0451.JPG

És elkezdjük felvarrni a fecnikre a tépőzárakat.

Ahol egy világos szín átmegy egy sötétebben, mint a fehér az én szemközepemen, ott be kell vessük a Nagy Filctoll-tükröt. :)

dsc_0454.JPG

dsc_0455.JPG

Igen, enyém is pici. Tényleg. :)

dsc_0456.JPG

Kész vannak a részek! :)

dsc_0457.JPG

Vagyis... kész vagyunk!!!! Ugye hogy ugye? 

Mit hagytam ki...

 Robikám itt még száj nélkül...

dsc_0458.JPG

dsc_0459.JPG

Ééééééééés!

dsc_0461.JPG

 A jövő héten a hajfonós oldalt készítjük el. Szükség lesz:

- egy kb. 10x25 cm-es sárga, világosbarna, vagy barna polárra (attól függ, milyen hajat szeretnénk fonni ;) )
- 3 féle filcre, a legnagyobb is kijön egy leeső csíkból
- legyen világos filc akár a háromban, akár negyediknek - ha nem is bőrszín, valamilyen, amiből kezet formázunk. Mivel azonban egyedül ehhez kell egyelőre ne ruházzatok be bőrszínű filclapba. (Nem tudom, jut-e majd hely az öltöztető babáknak a könyvben. ha igen, ott fog kelleni, de ha nem férünk el, elvileg már nem lesz rá szükség.) Vékony is jó amúgy, ebből nem kell 2mm-es.
- pici darab tépőzárra
- hímzőcérnára, cérnára
- egy darab új, rugalmas, vékony színes hajgumira (dm, rossmann, tesco?). A fekete is szín. :) Ha nincs, de van otthon gatyagumi fél cm-es, jóóóó.

Akkor legközelebb is: varrásra fel! :)

Címkék: Varrjunk együtt babakönyvet!

Varrjunk együtt foglalkoztató könyvet! - 1.rész

2015.10.12. 22:44 | dolgoSKezek | 4 komment

Nos, hát akkor vágjunk bele! :)

Tudjuk, hogy ügyesek vagyunk, van nálunk barkácsfilc, van fegyverünk, vagyis egy éles ollónk, és bátorságunk, tehát csak győzhetünk!!!

A könyv minden oldalához 15x15 cm-es filclapokat fogunk használni. Először tehát ki kell vágni egy ekkora darabot a kb. a4-es lapunkból, illetve anyagunkból. (Gyapjúfilccel is működhet a dolog, kevésbé lesz jó tartása, de kárpótolhat a tudat, hogy természetes anyaggal dolgozunk.)

Annak érdekében, hogy igazán színes kis könyvünk legyen, jó ha különböző színű lapokat használunk. Dönthetünk úgy, hogy egyes oldalakat bevonunk textillel, azt javaslom, maximum négy ilyen legyen a későbbi szép összeillesztés érdekében. Ha így teszünk, lehet akár csupa egyszínű oldal is, a felét úgyis feldobják az anyagok. De akárhogy is, biztosan nem születik ebben a kis mozgalomban két egyforma könyvecske, épp az a jó, hogy mindenki más színeket, anyagokat, kombinációkat választ majd. Jajjj, már nagyon várom a fotóitokat! :)

Amikor vágtok, figyeljetek a szép élekre. Ne körömollóval essetek neki, és ne akkor, amikor épp leég a rántás. A filclapok élei látszódni fognak, rontja az összképet ha reszelősek a szélek. Ha van vágólap szuper, ha nincs, használjatok vonalzót a pontos méretek elérése végett!

A borítót meg kell tervezni! Nem kell semmi bonyolultra gondolni, elég egy név, és egy egyszerű motívum. Én egy oroszlánt terveztem, mivel a legkisebbemé lesz majd ez a könyv, és őt Leónak hívják. Igen, a névvel is szerencsém van, három betűt kellett csak nyírnom. A motívum 8x8 cm, a betűk magassága kb. 4, szélessége kb. 3 cm nálam, ettől nem nagyon javasolt eltérni az arányos elhelyezés érdekében. A betűket nem ciki papíron megrajzolni és kivágni, sőőőőt! Sok csalódástól ment meg a gondos tervezés. A papírt összegyűrjük, kidobjuk, és max újrarajzoljuk 65-ször (de hát hová is rohanunk?!), míg anyaggal élesben próbálkozni nem szerencsés, nagy lehet a veszteség. Ne ide akarjátok varrni az Eiffel-torony méretarányos mását és ógörög írásjelek sem szükségesek, egy szív, egy egyszerű autó, egy kacsa, egy lufi tökéletes lesz!

dsc_0376.JPG

Ha megvan a négyzetünk, kivágtuk a betűket és a motívumot, nagyjából helyezzük el az oldalon, próbáljuk össze! Én pl. így vágtam rövidebbre az oroszlán pofikáját, de ennél nagyobb módosításra is szükség lehet. Ne legyünk mérgesek, ha újra és újra változtatni kell, ez mind azt szolgálja, hogy tökéletes legyen végül a könyv! Az oldalak szélére ne tervezzünk apró díszeket, egy olyan 1,5 cm-es sáv jó ha szabadon marad, hogy majd összeillesztéskor könnyebb dolgunk legyen!

dsc_0377.JPG

Ez így is jó, lehetne arcot hímezni, rávarrni, és akkor kész vagyunk. De én arra gondoltam, legyen a címoldal mondjuk kiwizöld pöttyös. Háhhhá, pont volt itthon kiwizöld pöttyös vászon, micsoda szerencse! :D :D :D

A borító anyag legyen vékony!!! Nagyon fontos, a sarkoknál nem lesz jó különben az illesztés!

dsc_0378.JPG

A vászon közepére tegyétek a filcet, az egyik oldalon simogassátok rá a vásznat, és egyenes varrással (egyenes, folyamatos kézi öltésekkel) varrjátok rá a filcre. Tessék gombostűzni, így ahogy én csináltam, elcsúszhat az anyag. Na igen, leültem, egyes....

A gombostűt elég a filc felszínén átszúrni, nem kell a teljes vastagságon, úgy igen nehéz dolgunk lenne!

dsc_0379.JPG

Ezután kifeszítjük a vásznat, és a szembe oldalt varrjuk végig. Utána a maradék két élen egymás után dolgozzatok, és ne egyszerre tűzzétek le az anyagot, mert kell a folyamatos korrekció annak érdekében, hogy szépen kifeszüljön az anyag. Tehát először az egyik oldalon hajtsátok a filcre az anyagot ügyelve arra, hogy a sarkoknál az illesztés szép legyen. Nem origami ez, menni fog, de azért el lehet vele játszadozni. De kinek is készíted? Nagyon szereted, igaz? Na, hát az ő kedvéért próbáld újra és újra amíg tökéletes nem lesz! Ha gyűrődik valamiért, gyűrődjön középen, valahogy azt is tűzd le úgy, hogy az élen ne látszódjon. A hátlap egyáltalán nem fog látszani, ezért sem szegtük pl. az anyagot. Ha már három oldal kész, tűzd le és varrd végig a negyediket is!

dsc_0381.JPG

Így fog kinézni:

dsc_0383.JPG

dsc_0382.JPG

A motívumot - ha nem egy lapból áll - rétegenként varrjátok fel! Tehát ne varrjátok készre kézben és utána tegyétek az oldalra, mert úgy a domborzati viszonyok miatt a felvarrás nehéz lehet. Ha előre szaladtál, és most vered a fejed a falba, hogy bakker, pedig olyan jól sikerült a gízai piramis 3 cm magas mása, próbáld cipzártalppal, vagy leginkább kézzel. Van, amikor épp az az egyszerűbb!!! (Az oroszlán pofiját a felvarrás előtt meghímeztem.)

dsc_0384.JPG

dsc_0385.JPG

Jöhetnek a betűk. És figyelj csak! Kész vagy!!!!! Éljeeeeeeeeen!!!dsc_0386.JPG

Nézegesd a hátlapot, tisztázd le, nem látod már sokáig! :)

dsc_0389.JPG

Aztán gyönyörködj a kész borítódban, és igyál egy tejszínhabos kávét! Vagy kávét hab nélkül. Vagy egyél habot kávé nélkül! Vagy... szaladj el a boltba a jövő heti hozzávalókért! ;)

dsc_0390.JPG

A jövő héten szükséged lesz:

- egy 15x15 cm-es filcalapra
- a könyv összes oldalának kiszabása után maradó színes csíkokra, vagy más, kisebb filcdarabokra
- tetszés szerint egy 17x17 cm-es vászonra
- tépőzárra (nem egy drága dolog, egy métert nyugodtan vegyél, bár most nem fog annyi kelleni; én 16 mm széleset javaslok, de a 20 mm széles is jó, majd lecsonkítjuk ahol kell! )
- egy darab kb. 10 mm átmérőjű gombra

Az önbizalom növelése, a sikerélmény mielőbbi elérése érdekében a formapárosító oldalt fogjuk elkészíteni! :)

Ha tetszett a bejegyzés, ajánld másoknak is, sosem késő csatlakozni a bátor és kreatív kis csapatunkhoz! Remélem jössz jövő héten is, várlak!

Ha esetleg nem olvastad a bevezető részt, ITT megteheted!

 

Címkék: Varrjunk együtt babakönyvet!
süti beállítások módosítása