Igen, a képen egy gipsz van, olyan modernke.
Igen, az enyém volt, nem is olyan régen. Pár nappal a legutóbbi Pici Piac előtt vették le. Ez konkrétan négy hétig volt rajtam, előtte két hetet fekvőgipszben kellett eltöltenem. Igeeeen, ez a nagy hajtások ideje volt, és ekkoriban varrtunk közösen is, sok volt a feladat. De ugye az embernek nem véletlenül van két lába, ha jobbal nem tud pedálozni, ott a bal! :)
Nehéz volt ez az év, nem bántam hogy vége lett. Régen nem, vagy talán még sosem álltam így pezsgőspohárral a kezemben a Himnusz alatt, mint most, régen, vagy talán még sosem vártam még egyetlen másodperc ilyen felszabadító hatását. És megtörtént, átjárta minden porcikámat 2016 valamikor 0 óra 1 és 2 perc között.
2015 rosszul indult a családomnak. Januárban egy ijesztő orvosi diagnózist kaptunk, ami miatt kontrollok jöttek-mentek, végül most nyugvópontra jutottunk. Voltak nagy lejtők, és hatalmas energiájú felemelkedések az élet egyéb területein. Általában uraltam a körülöttem zajló dolgokat, de volt hogy csak tétlenül néztem ahogy a sok carság a nyakunkba ömlik, mert elfogyott az erőm. Csupa jó vesz körül, de sűrű az életünk. És még 41 évesen is ostoba vagyok több segítséget kérni, inkább magányos hősként kinyúlok a feladatok súlya alatt. És ha én erős vagyok, akkor nem állít meg semmi, de ha kinyúlok, akkor kinyúltam. Furamód az adott lendületet, amikor úgy istenigazából dolgoztam. Az éjszaka szabadsága, végtelensége számomra maga az aksitöltő. Ez nem jelenti azt, hogy idővel nem kér ez az életforma. Kért, nem kapott, kért, nem kapott, kért és megint nem kapott - ekkor törtem el a lábam.
Bagatell kis törés volt, de protokoll 6 hét gipsz, az első két hét fekvő. Mindenki mondta, na látod, nem kell ennyit dolgozni! Egy egész napig bírtam a kapanén ücsörögni (ó Istenem, hányszor mondtam magamnak, bakker én most megint főzök/vásárolok/takarítok/stb., pedig egy ilyen vásár/munka/időszak után feltett lábbal kellene ülnöm a kanapén...), aztán Kristóf görgős székén kigurultam a dolgozóba, feltettem a jobb lábam egy székre, és szabni kezdtem. Másnap leengedtem a vasalódeszkát és felvasaltam a közbéléseket, harmadnap kipróbáltam a bal lábbal pedálozást, stb-stb.
Mert nem a kezem sérült meg, a szemem, vagy bármi más, ami a munkából vett volna ki, hanem a lábam. Nem az a feladat, hogy kevesebbet dolgozzak (és amíg Leó nem lesz ovis, nem tudok máskor, csak éjszaka), hanem hogy időnként ücsörögjek csak úgy gipsz nélkül is, hogy ne szégyeljek olvasgatni a kupi közepén, és ha le akar csukódni a szemem, néha esetleg választhatnám az alvást is a koffein-koktélok helyett. Persze a ház nem takarítja ki magát, de háztartásvezetésből is meg fogok bukni, ha nem adok magamnak néha egy-egy szabadnapot. És a gyerekekkel is foglalkozni kell, és nekem, mert én szeretnék, de november óta bátrabban építek a család többi tagjára is, azt gondolom, ez mindenkinek a javára válik.
Mondhatni tehát, hogy a betegségek éve volt - nekem, aki szinte sose beteg. Így is indult, már a Szilveszter szörnyű volt. 2014 december 31-e este 9 körül lefeküdtem aludni, és beállítottam ébresztőt éjfél előttre, hogy felhívjam a gyerekeket boldog új évet kívánni - a barátaink elvitték őket bulizni. Aztán aludtam lázasan megint, majd fél háromkor a férjem indult el az ügyeletre, de nem is ragoznám. Így indult, ilyen lett a vége is.
Kicsit aggódom. A nagy átbillenés-okozta áhítatban 0 óra 3 perckor már kiömlött pezsgőt mostam fel, aztán január elsején még kb. tizenötször mostam/töröltem fel valamit. Akkor ezek szerint a ház rendben lesz 2016-ban... :D
Mindenkinek boldog 2016-ot, csak vigyázzatok mit kívántok, mert még a végén valóra válik! ;)
